Onnan tudom, hogy jól vagyok, hogy nem értem a kérdéseket. A szavakat, amelyek csak viszonyulásokhoz, állapotokhoz, személyekhez fűznek, róluk mesélnek.
Amikor igazán szép a világ csak egy teret érzékelek, benne olykor egy fát. A gyermeki, féktelen öröm fáját. Semmi mást.
Amikor igazán jól vagyok, nincs ingerem a változtatásra, sem a beszédre. Szemlélődni vágyom, máskor játszani, látni.
Amikor igazán én vagyok, teljesen eltűnök.
Ha tetszett a poszt és szívesen beszélgetnél róla, illetve ha érdekelnek az aktualitások, várunk a Facebookon!