Sansz

Sárinak pöttyös szoknyája volt és göndörös vörös haja. Amikor Retek Feri első nap meglátta őt az oviban, azt gondolta, ők barátok lesznek. És barátok lettek. Egymás mellett ültek az ebédnél, ugyanannak a madáretetőnek festették a két oldalát és mindig nevettek egymás viccein. Sári vagány volt, rendszerint ő találta ki, hogy mit játszanak. Feri pedig csendesen… Tovább »

Először csak hátulról láttam. A Marczibányi térhez sétált lefelé és pontosan úgy rázta a hátsóját, mint Travolta. A fiú farmert és fekete bőrdzsekit viselt, haja sötétbarnán kócolódott a fején. Mokánynál több volt, kövérnél kevesebb. Mint később kiderült – mellette gurultam el – húsz körül járhatott, arcát megkésett pattanások tették teljesen szabálytalanná. Két kék szemét markánsra… Tovább »

Tudom, hogy a téma pillekönnyű, legalábbis első cipelésre, de muszáj megírnom. A női táskákról lenne szó, vagyis inkább, mégiscsak, már megint, Rólunk, nőkről. Nem tartom magam különösképpen megalománnak, úgy hiszem, inkább csak praktikai okokból történt, hogy azon kaptam magam, mind nagyobb batyut cipelek. Amikor Soma megszületett vált igazán indokolttá a „bőrönd”, hiszen, mint tudjuk, a… Tovább »

Kiírom, gondoltam egy ideig könnyelműen és fogtam a papírt. Ültem fölötte, vakított a fehérsége, de a Dolog mondanom sem kell, hogy nem jött ki. Éjszakákon át hajtotta hangosan az agyamat, aztán csendesen megbújt minden nappali gondolatom mögött. Táncolni kezdtem, ráztam a karom, söpörtem kívül-belül, üvöltött a zene, jobb lett kicsit, de a Dolog csak nem… Tovább »

Továbbra is áll, hogy várunk minden Érdeklődőt, Belesőt, Kíváncsiskodót apró közösségünkbe a Facebookon .... Tovább »

Sokat gondolkozom azon, mi az ami megosztható, amit egyáltalán érdemes megosztani. Ami esetleg előrébb visz másokat (értsd:megmosolyogtat, elgondolkodtat), de persze leginkább rajtam lök egyet. Aki olvassa ezt a blogot, tudja, hogy a személyessége vitathatatlan, ugyanakkor a sorok mögött mindig van számomra elég hely, ahová bújhatok. A gondolataimból többnyire nyílt titkot csinálok, miközben a magánéletem, a legszorosabb… Tovább »

Sétálunk kézen fogva, a panelok alját nézzük. Keressük a cipőboltot, valahova ide jelölte a net. A gyerek elhúzza a kezét, előrerohan pár métert, megáll a fal előtt. A nő szőke, sokkal nagyobb, mint életnagyságú, szépen felplakátolva, lengén öltözve. Valami fitness bolt hirdetése. Soma kb. öt centiről mustrálja, majd megállapítja, hogy szép a hasa és a… Tovább »

Ezúttal egy hete vagyunk összezárva a fiammal, – nátha, köhögés, torokfájás, utolsókat rúgó téli bacik tömkelege. Ahogy így matatok a fejemben, rég volt már ennyi huszonnégy óránk együtt. Persze minden egyes orrfújásért küzdelem megy, mert már marhára unja, de összességében inkább csak a párnacsaták, hasbuborékozások, mesés félórák, bunkerépítés jut az eszembe. Az éjszakai számtalan ébredés… Tovább »

A helyzet az, hogy elvileg semmi sem indokolja a dolgot. Közeli felmenőim között tisztaság- és rendmániás anya és fél kézzel, fél perc alatt 84 évesen is bármit lazán megcsináló nagymama áll. Ha meg úgy nézem, még a fiam is utálja a koszt, tíz ujját széttartva rohan a mosdóhoz, ha ragacsos, poros, netán uramisten festékes lesz… Tovább »

Fél tizenegy. Először csak valami összefüggő, zsizsgő izé látszik, parkolóhely egy szál se. Keringünk, ugyanaz minden oldalról. A Városliget egy darab összefüggő szeméttenger. A felszínén emberfejek úsznak. Helyenként színesek, de leginkább szagosak. Kezükből, szájukból kifordul a cigaretta, a műanyag cucc, gázolnak benne, rájuk ülnek – egyiket sem zavarja. A nép izgatottan hömpölyög, túrja lábával a… Tovább »